2
Villámsújtotta borostyán! Dúlt ég alól utcahosszán
szépség s szellem elorozván: csak a romok szabta rend.
Csak szemétdombon dongó raj. Négyszemközt a Fennvalóval
mint egy jajszó, mint egy sóhaj: „Mit kerestél idelent?”
Mit tehetnél még, mikor, jaj, nádirigó szíve zeng
                    s árvíz után csak a csend?!

Őrült agy még őröl, kérdez; de mint túlhizlalt közérzet,
megfeneklik a híg kéjek vizén sekély életed.
Az az üres szó ma: ábránd - valld be magadnak  – inkább bánt.
Lombokcsipkézteszivárvány, hol vagy? Nincs, ne is keresd.
Toronymagasban egy állvány (büszkeséged félre tedd):
                    kapaszkodj meg, még lehet.

Hajszolt csatalovon hányszor; gyalog, elcsigázva máskor
(utad pár ezer hazárd sor – hideg ráz; gyötör a láz). –
Cserbenhagyott csodák árán, hontalan zarándok árván
megfogózva a Föld párkány peremébe, mélybe látsz,
honnan egy hang, rád vigyázván, így szól: „Mindegy, merre jársz.
                    Te vagy, akit halva látsz.”

Megvan mindennek az ára (kín, felejtés, Buda vára!);
kormos, vén szemöldökfára írva, kit miért okolj.
Vörösmarty, Tompa, Bajza: fogytán napok, örök hajsza;
zseni zápfog, Arany bajsza! – allegória bokor.
A nyelv, hogyha elharapva őrzi, hadarva a kor:
                    gyermekszájban már sehol.

Elbolondított világ, hol boldogtalan őshomályból,
sűrű, sötét babonákból, rémlik, sose volt elég.  
Hullámlelkű, puha hóban, délibáb leáldozóban
makacs mindent(nem)tudóan kudarcaid gyűjtenéd?
Vad háborún ami túl van: őrült békemenedék –
                    Miben lehet hinni még!

Űr, te, kit halálra váltan öleltünk Amerikában,
szmokingban, farmernadrágban befogadtál annyiszor. –
Feszületről lóg le inged. Jössz, s szórvány szigeteinket
meddő méhből telehinted; s míg a Szabadság szobor
csodát látva ránk tekintget, ősapánk a föld alól
                    fiunkká lesz valahol.

Lászlóffy Csaba
Délibáb leáldozóban
mikor csahos kutyák az angyalok 
és a szeretetnél a bűn nagyobb 
és szépséges szép a valóság 
és körvonalak nélküli a jóság 
mikor örül a mű mert kész az alkotó 
és az ég alatt minden csak religió 
a tenger és a bálna és a delfinek 
mind azt kérdik minek minek 
és esőben és ködben sárban 
elmerülök e földhözragadtságban 
a fákról lelógó zöld gyönyörben 
mert minden embert meggyötörtem 
mert fűszál csak mind az anyag 
és vállamon nyugszik le a nap 
és esőben és sárban ködben 
szétázott málló göröngyökben 
a türelem lehet csak az egyetlen jóság
hát ne vess meg e versért kedves hallgatóság

Karaffa Gyula
Derű
Mikor feküdni készült, a világ fejreállt,
Megéledt mind, miből csak egy verssort is kreált.
Az ablakon a függöny, a hibásan szövött,
Zöld-barna táncot lejtett a kinn s a benn között.

Az ócska bőrkabát, mi már hártyásra kopott,
Levedlett, mint a kígyó, és újabb bőrt hozott.
A konyhaszekrény szélén a kék stelázsicsík
Kanárisárga lett, s most madárhangon visít.

A kávézfőző roncsa, mit más már elhajít,
Lelkesen feketévé kotyogta titkait.
Pipája megtömődött, de nem égett sokat,
Füstkarikákból fonta a furcsa álmokat.

S míg odabenn a költő édesen aludt,
Fölkeltek a versek, és megírták maguk.

Kiss Judit Ágnes
A költő éjszaka

Én várom azt az éjszakát,
mikor álmából felriadva
a lelkiismeret magát
sietős hévvel összekapja
és elszalad a házakig,
ajtón és ablakon bezörget -
meghallja aki bent lakik,
s lerúgja magáról a csöndet.

Födetlenül, a csönd pehely-
paplanával már nem takarva
didergőn és kapkodva lel
az este széthagyott szavakra
s ajkára gyűjti végre mind,
hogy eltökélt beismeréssel
tisztán kimondja szó szerint,
amit a tisztesség igényel.

Nem lehet várni reggelig
azzal, mit éj érvényesíthet,
az alkalom gyorsan szökik,
akár a pillanatnyi ihlet,
gyalázatban hagyhat hamar,
hogy mindent elnapolna benned
a csönd, amely puhán takar
s takarna sírig is. Ne engedd!

Baranyi Ferenc
TAKARNA SÍRIG IS

Hangos az én szavam, eljut majd az égig!
Sokan rettenetes voltodat beszélik,
pedig jóságos vagy. Ezért én dicsérlek.
Kiálts te is hozzám, meghallgatlak téged!

Ne légy messze tőlem, sokasodik terhem!
Nem gyúlnak tüzek, hogy melegítsék lelkem.
Hiábavaló lét tengerében fürdöm,
összeszáradt hitem morzsáit begyűjtöm.

Amikor megátkoz minden teremtményed,
és nyomát se látni lényed kegyelmének,
Básán vad Bikái körülvesznek engem,
a kétely szikrája mégsem lángol bennem.

Ha a föld is sírva rogyik össze holtan,
ha az olcsó ital nem enyhíti szomjam,
akkor is, ha lidérc táncol a lelkemen,
én könyörületes jóságod hirdetem!

Te alkottad vesénk, szívünk, májunk, agyunk,
és olyanná váltál, amilyen mi vagyunk.
Az emberek neked emberarcot adtak,
mégis egytől egyig mind magukra hagytad.

Bittner János
HÚSVÉTI IMÁDSÁG
Amint ott álldogáltak a söntéspult előtt a harmadik feles enyhe kábulatában, Kapás Ferkó, akit egyébként Hülyegyereknek becéztek a barátai, könyökével oldalba lökte a postás Bálintot, és egyenesen a szemébe mondta:
─ Te se döglesz bele a melóba úgy reggeltől, ameddig eltart.
─ Hát aztán miért mondod te ezt nekem? Pont te, Hülyegyerek. Tudod te milyen munka az esőben, sárban, meg még hóban és nyári kánikulában is kihordani a leveleket, meg mindent, ami pos-tai küldemény, hogy még aznap elkerüljön a címzetthez?
─ No de hát az egész belefér abba a barna postástáskádba, amit a nyakadban hordasz. Meg még biciklit is ad hozzá a postahivatal…
─ Biciklit, azt ad. De hát van ám úgy, hogy még a Balla tanyára is ki kell kézbesíteni. Meg ott van a nyugdíj. Azt meg várják.
─ Mit várnak rajta? Azt manapság már a bankszámlára küldik.




T.Ágoston László
Kakastolvaj
(Kamarás Klárának)

Mi most közelebb abban elvész a távol.
Napkelet naiv gyermeke e nép,
és mindent úgy hisz fény, s árny forgatagban,
hogy csodálkoznak rajta a mesék.

Másik tájhoz szeretnék visszatérni, -
de nem lehet. Húsvéti földeken
hová lettél mosolygó óriásom:
képzelt Való, bátor Hitetlenem?

Bátorság nincs már, sehol, körülöttünk.
Eltékozoltak mindent, és az Ég
jelenre úgy néz, mint szomorú isten,
ki visszavágyja sziklabörtönét.

Húsvéti föld, elmúlt Időnek éke,
végtelen kékben meleg barna szín!
Csillagsorok szívtől szívig futottak,
s mint szikráztak volt Idő álmain!

Más idő ez: tavaszt Legenda megcsal,
mint annyiszor, és senki sem szabad.
A nép nem ért meg fényt, árnyat, világot,
láthatárt, légbe lendült szárnyakat..

Semmit sem ért. Sajnos. Húsvéti Földek!
Mily szívszorító: ember és az Ég
úgy lett eggyé, hogy meghalt a Legenda,
s Isten siratja sziklabörtönét!

Sereg nélkül minden Legenda vesztes.
Feltámadás? Mindenütt csak halott.
Hol van a Szépség? Dal? Csillagok álma?
Halott élőkkel együtt hallgatok.

Húsvéti Föld, a hallgatásunk értsd meg!
Barna határod zöld varázst terem,
de sereg nélkül halott a Legenda, -

ezt tükrözi életünk, életem.                                                                                          (2015)




Lelkes Miklós
Húsvéti földek

Ki nem mondott szavak ezrei
folytak szét tenyeremen
s most nem tudom lerázni őket,
nem tudom lesikálni magamról,
pedig csak öntudatlan tettek,
apró, elrejtett gondolatok,
melyek fekete foltokat
hagytak a szívemen
s ott ma már csak Mea Culpa terem...
Ó, ha le tudnám írni amit nem lehet,
talán még repülni is megtanulnék újra,
s a madarak is szárnyat bontanának velem,
de hogyan írjam le a lehetetlent?
Hiszen csupa tinta a kezem...
Gligorics Teru
Csupa tinta a kezem...

Kattints a kép nagyítható.
Hínárnak látják már a füstöt,
víznek a felhőt és eget.
Szálkavékony bordájuk ketrecében
hólyag van tüdő helyett.
Üstökük széthull, szemük kimered.
Tátogatnak az éhes porontyok,
orrlikuk, szemük, szájuk szinte
bugyborékol, s mint a pontyok
néma és riadt csordája libegnek.
Hiszen csak víz a világ!
És mint óriás buborékok
fölszállnak a házak és a fák.

Juhász Ferenc
Halak is vannak
Ragyogj, ragyogj szép csillagom,
amíg el nem jön a hajnal,
elaluszol és elfonnyadsz,
mikor feljön gőgös garral
Naptestvéred gyilkos fénye,
tetszhalálod okozója,
életünknek sava-borsa,
szálegyedül felülírva
minden kéjes éji percet,
de csak ragyogj, szép csillagom,
fényed éke mit se veszthet,
bár ha nem is látszol éppen,
tudom, ott vagy, szépen, kéken,
milliárdodnyi magaddal,
legyen éj vagy fényes nappal,
semmi sem tehet gonosszá,
гори гори мoя звезда!


Király Gábor
A jövőkép
A Honda már hallgatott
nem duruzsolt, elcsitult
piroslott a horizont
nyugat felől alkonyult .

  Fecsegett a vén folyó
  motozott az est a fán
  átölelt a két karod -
  álltunk ott a vár fokán .

Jól tudtam, hogy fut a perc
Mint a hab, mit szél sodor
bár maradtunk  volna  ott -
mint kővé vált két szobor.
G. Ferenczy Hanna
VISEGRÁD
1926-2007
Lelkem túlfelén tudatom ébredezik,
S az ösztönt menekülésre készteti az értelem,
Különben a rengeteg kín után, amikkel
Korbácsoltál ezeddig,
Szerelmem kötelékével megfojtanálak.
Megfojtanálak. És kihült gúnyjaid felett
Sírnék csak igazán.
Pethő N. Gábor
Lelkem túlfelén
Igen, már a lépcsőfokok. Tehát közeledem. Egyenletes iramban fogynak előttem, fölöttem, szállít a mozgólépcső, beteljesíti az időt. Könnyedén múlnak a méterek itt, e tágas vajaiban, a föld alatt.
Ki kell bukkanni. A felszínre vágyom, mely az alkalmat megadja: egyszer, ismételhetetlenül.
– De egyelőre még e túlbiztosított átmenetben siklani,
minden és semmi elvegyült, fullasztó előérzetében.
Nem tettek és percek egymásra következése, amelyben eddig éltem, csupán fogyatkozás: fogynak a fokok, kiszorul az idő.
Légszomj tölti be tüdőmet, mint az áhítat.

Bárdos László
Lépcső
Ahogy kell, citromot kaptam a léttől,
abból nincs hiány, csak az édességből.
De amint a mondás velem tudatja,
limonádét készítek, mint az atyja
a csalódásnak, na és még szomjas is.
Príma drogterápia, nulla hasis,
meg semmi narkó, csak cukor, vízalap,
ripsz-ropsz, bele fanyar gyümölcs és kalap.
Kellemesen hűs, igazi nyári lötty,
a depresszióból magától kilök,
semmi kecmec, csak slukkra slukk. Isteni.
Jó, nem leszel tőle gazdag, és zseni
se, az bizti, de ki sem üt, mint pia,
max. hiszti tör rád, mert azt kell inni ma.
Dobrosi Andrea
Limonádé
Kedvtelenség

Bár a sorozatgyilkos már fél éve abbahagyta emberi életeket kioltó tevékenységét, a rendőrség változatlanul nagy erőkkel nyomozott utána. Kitartásukat siker koronázta, a gyilkos kézrekerült.
A vallatásnál többek között azt is megkérdezték tőle: mi késztette közel három évi működés után a gyilkosságok beszüntetésére.
Elment a kedvem, hangzott a felelet. Gyűlölöm az egyhangúságot. Igaz, hogy az áldozat mindig más volt, de az eredmény minden esetben ugyanaz maradt. Fél éve már csak lepkéket gyűjtök.


Dzsida Jenő
A csemetefa éneke
- Elek Nagyapónak, a jóságos faültetőnek -

Ti szálló lepkék, döngicsélő méhek,
Ha erre sétál, vegyétek körül!
Hiszen tudjátok: mennyire örül,
Ha lágy zsongással tavaszról meséltek...

...Szemében ifjú, tiszta öröm ül,
Haja fehér, de szíve még fehérebb,
Ha rút-gorombán bántja is az élet,
Ő mindig szeret, mindig könyörül.

Minden örömet tőle kaptam kölcsön;
Övé legyen majd ízletes gyümölcsöm,
Virágomat az Ő fejére hintsem:

Hűsen legyezve, árnyékkal kínálva,
Sátorom legyen leghívebb tanyája! -
Jóságos ember, - áldja meg az Isten!

                                           1924.

1907-1938
Az utóbbi időben is,
igen, sokan kinyírták magukat
értékvesztés, megaláztatás
vagy aljas számkivetettség miatt.
A szabadság, ez a gyönyörű
asszony, nem könyörült,
sok halott felnőttet fialt.
Szétnézek, ki a következő.
Hiába szirénázik a mentő
sietve, önkezű az áldozat.

Tönkrementek, széthullottak
jártak-keltek, élő hullák,
a tegnapi átkozott rosszat
még valahogy átugrották,
aztán nagy dolog lett, nagy dolog,
torkukon akadt ez a horog.
Megdöglesz! - szólok magamra.
Ha nem, legfeljebb megölnek.
És aki most röhög rajtam,
annak is szívébe döfnek.

Ha elkezdődött, nincs megállás.
Gyerünk, gyerünk, tovább és tovább!
Már elkészítették a szállást,
ki nem látja, nálam is ostobább.


Bányai Tamás
Kurta írmányok
Ódor György
Manapság is
Nem stigmákat hordok
Csak szúnyogcsípéseket
Lábamon, kezemen.
Nem emlékezem, hogy
Miért is zokogtam
Leborulva
Vérvörös alkonyatba
Fúló esteken
Jó néhányszor 
Oly keservesen.
Mindig a hiány kiáltott!
Fülemben megültek átkok,
Mit úgy használtak
Mint kötőszavakat,
Csak félrefordítottam
Magamat, hogy
Felfogjam az ütéseket.
A hegyre lassan felérek,
Kis megértést remélek
Magamtól, s attól az
Egytől, kiért a csúcsra
Baktatok! Te érts meg!
Csak Te érts meg,
Amikor ott fent
Összeroskadok!
Bodó Csiba Gizella
Te érts meg
Fetykó Judit
Berti, meg azok a dolgok…
14.

Lívia épp megérkezett, mire az anyja meggyújtotta az illatmécsest az asztalon. Hatalmas tálca süteményt hozott, meg persze egy hűtőtáskányi ételt, ami aztán kitart végig az ünnep napjaiban. A lány velük töltötte a karácsonyt, felnőttek, távol laktak, a maguk életét élték a fiai, ő visszatért hát az ünnep idejére a szülőkhöz. A hajdani, gyerekhangoktól vidám ünnep most csendes volt. Erzsike szeme könnybe lábadt, s emlegetni kezdte, hogy valamikor, mikor még Lívia kicsi volt, és akkor is, igen, akkor is hármacskán ülték meg a vigíliát… törölgette a szemét, arca fellazult, a befűtött szoba melegében kipirult egy kicsit, s a szeme – melyre soha nem használt szemfestéket, se semmilyen szemszépítő rafinériát – olyan fiatalosan csillogott, mint hajdanában, a szarkalábak is elsimultak.

Köves József
Ültünk a legutolsó napsütésben
Ültünk a legutolsó napsütésben
derűs november hónap közepén.
A közelgő télre gondoltam éppen,
s arra, ki megy el előbb: te vagy én.
Mintha búcsúznék, megfogtam a kezed,
merengve a nap körüli párán,
arcomhoz emeltem forró tenyered
ahogy végső simításod várnám.
Az ősz befonta már az álmos tájat
sápadt hálóba zárva a napot,
gyöngéd szellő mozgatta meg a fákat,
minden levelet megcirógatott.
Tobozait hintette el a fenyő,
mint gazda az őszi vetőmagot,
s a hársfáról a levelek zizzenő
hullása növelte a bánatot.
És ekkor fentről rám szólt egy madárka.
Az én rigóm! Derűs tavaszról dalolt.
Lehet! - bólintottam biztató dalára,     
amely mélyen a szívembe hatolt.
Azt fütyülte vígan, elmúlik a tél,
s a fák újra zöld köntöst öltenek,
derűs lettem, hogy ily biztatón beszél
s rábólintanak a tűlevelek...
Borús hétvége jött s a fenyő alatt
madaram holt tetemére leltem:
az én madaram élete megszakadt.

Akkor mégsem? - néztem le meredten…

körbekeríti éj-zöld erdő
egyedül áll vérpirosan
haldoklik a háztető

a csendből mégis kiragyog
rád kiált vágyna repülni
oly közel a tenger

szakadék peremén elfeketült
rommá lőtt ház foglya
nem menekülhet

sorsa betelt zuhan a mélybe

Vadász János
Horvát képeslap
Márffy Ödön: Orosz foglyok dokmunkásként dolgoznak.
(Ezt írtam a metrón,
a Köki fele útban,
zötykölődve, rángva
a sötét alagútban,
pállott levegőben,
állóháborúban…)

Fáradtolajba ragadt már
a nagyvárosi élet.
A tengernyi emberállat
magában még tán érző lélek…
Együtt? Csak sötét söpredék,
mint a darálthúskonzervben
a gyanús nyesedék.

A préselt, zsíros szemcsék
egymáshoz tapadnak,
szenvedő elemeként
egyként ugyanannak
a lét alatti létnek;
míg sziszegve-fújtatva
végére ér végre a szerelvény
a lepusztult metróvonalnak.
Mi meg a szörnyű hétnek.

Kajuk Gyula
Péntek, munka után

Cseresznyevirág
kelyhében verset találtam –
világ virága

Szeptemberi nyár
Basó fogja kezemet –
Mogami folyó

Fodor Ákos halálára

Szíved hegedű
húrjain már nem zenélsz –
kész van a leltár
Vihar Judit
Három haiku

Egy pentaton dallam zsong,
benne bolyong a fájdalom,
monoton zokog a hang,
az ujjak fájnak, barázdát
szántanak a fém húrok,
szemem lehunyom, hallgatom,
ahogy visszhang támad, lázad
a csend és szavak sorakoznak,
a hangokkal égre szállnak,
s a dallam ölel, karod helyett
ringat, álmodlak, bennem élsz,
félsz a pillanattól, fáj,
mikor a hangok elhallgatnak.

Tiszai P. Imre
Egy dallam zsong
   Vető József ezen az őszi szombati napon ott ült a ház emeleti folyosóján és cigarettázott. Ötvenkét éves, napbarnított, szikár alakja férfiassá tette. Drótkeménységű hajára volt büszke, amely napjainkra elveszítette fényét és sötét színét. Egy kicsit úgy tűnt, mintha lisztet szórtak volna egy pillanatra, a fejére. Ő ezt egy tisztes, őszes halántéknak nyugtázta. Az asszony főzött a konyhában, az ablak nyitva, így szabadon áradt ki a babgulyás kellemes illata.
  
Kő-Szabó Imre
A jutalom
kollázs Birtalan Ferenc üres kattogás c. verse alapján

fülemig húztam a kórteremajtót
és üres voltam mint a kórterem
a kamera anyjához simulva
nem mert elaludni
a reklámkockákig jutottam
a tudatalatti reklámkórteremben
a sírásra szorult torok filmje
az általános riadó keretében
riadt tekintetével megjelenik
mert rasztás franctudjami a lélek
a paplannak nevezett éjfél
még jóval éjfél után sem mert elaludni
riadt kéz szorította megriadt nyakát
és röpködtek az amerikai csikkek
az amerikai giccsben
minek ez nekünk
amikor itt van a magyar
itt van nekünk a giccs a zsigerekben
szemem már alig tudja tartani
a mozigépet
anyuék mögött filmszalagszag
azóta sem változott a keserű kvíz
a franctudjamit nem tudom megfejteni
a keresztrejtvényhez simulva
becsukódott ezerkilencszáznegyvenkilenc

szégyelltem az üres kattogást
és hogy mégsem jött a vonat
amerikai lett volna biztosan
és mivel giccses szerettem volna lenni
fülemre húztam a kórteremajtót


Debreczeny Görgy
üres voltam mint a kórterem
Deres üvegen át mintha ködben úszna
kint a szemközti táj
A keretek mögött varjú-sereg billeg,
sok fekete madár...

Az egyik itt maradt, leült a körtefán,
halott ágbokrában ki tudja, mire vár?
Ily fekete madár most az én lelkem is.
Egyedül didereg itt a félhomályban
szétszórt emlékek közt bogarász, keresget.

Életem és szobám üresen maradtak
dermedtség lopózott helyedre egyedül,
s az erek fonalán szívemet keresi.

Fáj, mert rég befagytak torkom kútjában a
vágyakozó szavak és a gondolatok,
- kis bioáramok - alig karikáznak
innen már messzire.

Tárgyak és bútorok kifosztott magánya
telepedett mellém, - mintha ez szeretne!
A szekrényajtók is hiába tárt karok,
tegnapi életünk megszökött teveled.

Az ingeid között gyászol a régi rend,
s ruháid hiánya a mostani halott.
Az alsó polcokon cipőid foltja tett
a szürke papírra végső üzenetet.

Közös dolgainkról lassan tűnik a fény,
jégvirág csillog csak ablakom üvegén,
köröttem fekete madarak árnyéka:
a haldokló remény.


Németh Tibor
Fekete madár
1938-2013
Álmatlanságomért majd
megfizetsz egy álmosollyal,
hamis csókkal, fél öleléssel…
..mert már mindent szabad
játszani e kifosztott  sorssal,
árvaság véres ostorával.

...s a sóhajokat is elolthatod,
orromon, számon, végzet
kezed már nem éhezem,
csak érzem mi múlt,
s mi közeleg....
Rada Gyula
Éjjel…
Leült mellém a Csend és hallgatott.
Hó-puha Csend volt, nem zavart. Lesett.
Árnyéktalanul árnyékok felett
libbent tova és engem ott hagyott.

Jó volt pihenni. Csörtetők között
egy pillanat még nyugalmat hozott,
a lélek végre szépet álmodott.
Sajnos a béke már elköltözött.

A képernyőt a reklám rázza szét,
az ember szinte elveszti eszét.
Vegyél! Vigyed! Csak ennyibe kerül!

Semmit nem ér, de már is viheted.
Mocsokkal gyilkolják az ünnepet.
Innen még Isten is elmenekül.

2013.


Kántor Zoltán
Ünnep előtt
(részlet)
Oltár elé még Hohlfeld névvel lépett Lénárd, azonban gyorsan terjedt a messziről jött, fiatal órás jó szakmai híre, ezért úgy gondolta, jobb, ha keres egy jól hangzó magyar vezetéknevet, annak érdekében pedig, hogy biztosan megéljen — kerékpáralkatrészeket is kezdett árulni. Mindenki emlékezett még az érkezésére, arra a fura járgányra — ha a velocipéd nevet nem is ismerték, ha mégis hallották, nem jegyezték meg —, amivel bekerekezett a faluba vándorórás korába...
Pápay Aranka
A hős testőr
.....
Márffy Ödön: Tavaszi táj.
1939-2015